Két világ között: Mária Antónia osztrák neveltetése
Amikor Mária Antónia 1770-ben megérkezik Versailles-ba, egy radikálisan eltérő világot fedez fel attól, amelyben felnőtt. A fiatal főhercegnő, akit Bécs udvarának viszonylagos egyszerűségében neveltek, szembesül a francia etikett könyörtelen merevségével. Ennek a kulturális sokknak a megértéséhez vissza kell nyúlni egy kevéssé ismert átalakulás gyökereihez: a lotharingiai udvar döntő befolyásához az osztrák monarchiára.
Versailles: a merev etikett temploma
Versailles-ban minden mozdulat, minden gesztus, a királyi élet minden pillanata szinte vallásos pontossággal van szabályozva. A király felkelése több tucat udvarhölgyet és udvarmestert mozgósít szigorú hierarchikus rend szerint. Már az is kiváltság, ha valaki felhúzhatja a királynak az inget, ezt féltékenyen őrzik. A nyilvános étkezések a királyt és a királynét állandó előadássá változtatják, akiket egy tömegnyi udvaronc figyel. Ez az etikett, amely XIV. Lajos Nagy Századából származik, a királyi méltóságot hivatott felnagyítani azzal, hogy szent távolságot teremt a monarcha és alattvalói között.
Mária Antónia számára, aki egy teljesen más légkörhöz szokott, ez a merevség gyorsan fullasztóvá válik. Egyszerűsítési kísérleteit a régi francia nemesség provokációnak fogja fel.
A lotharingiai forradalom: Lunéville, az új etikett laboratóriuma
Ennek a különbségnek a története Lotharingiában, a lunéville-i hercegi udvarban kezdődik. Lotharingia uralkodása alatt, először Lipót, majd fia, III. Ferenc (a későbbi Szent Római Birodalom császára, Ferenc István) idején az udvar radikálisan eltérő modellt fejlesztett ki: egy könnyített etikettet, egy arisztokratikus jókedvű légkört, ahol az egyszerűség és a közvetlenség váltotta fel a pompat és a távolságtartást.
Lunéville fényes kulturális központtá vált, vonzva Voltaire-t és a kor felvilágosult szellemét. Itt ápolták a szellemet, a beszélgetést, a művészeteket egy laza légkörben, amely élesen ellentétben állt a versailles-i ünnepélyességgel. Ez a lotharingiai modell, amely a felvilágosodás szellemiségét hordozta, az, amit Ferenc István Bécsbe importált.
Ferenc István átalakítja a bécsi udvart
Ahogy egy Mária Antóniáról szóló történész írja:
„Ferenc István lotharingiai császári trónra lépése előtt a bécsi udvar volt Európa legpompásabb, legfényűzőbb udvara. Sehol máshol nem tartották olyan szigorúan és lelkiismeretesen az úgynevezett etikettet. Ferenc megengedte, hogy az ünnepélyes ceremóniákon megmaradjon, de teljesen eltörölte az udvar belső életéből. Mária Terézia császárné szívesen alkalmazkodott ehhez a változáshoz, amely összhangban állt természetes jóindulatával. Így az ősi etikett helyébe a lunéville-i udvarban oly sikeresen uralkodó könnyedség és jókedv lépett. Úgy éltek, mint egyszerű polgárok, akik egyenlőik között vannak. A ceremónia napjain kívül egyszerűen étkeztek, és mindenkit, nemtől és származástól függetlenül, aki érdemeket szerzett, szívesen fogadtak. Szórakozásaik során gondosan kerülték a kellemetlenségeket, ruházatukban sem különböztek azoktól, akik velük együtt élvezték az örömöket. Végül mindketten valóban népszerű barátsággal fogadták azt, aki beszélni akart velük. Ez a fogadtatás még előzékenyebb volt az egyszerű ember számára, mint a nagyoknak, a szegényeknek, mint a gazdagoknak.”
Ez az átalakulás alapvető: Ferenc István nem szüntette meg az etikettet, hanem okosan reformálta azt. A hivatalos ceremóniák megőrizték fényüket, de az udvar mindennapi élete egyszerűvé, hozzáférhetővé, szinte polgárossá vált. Az érdem felülmúlta a származást, a beszélgetés a protokollt.
Mária Antónia kulturális sokkja
Ebben a légkörben nőtt fel Mária Antónia. Látta, hogy szülei egyszerűen élnek, barátságosan fogadják a látogatókat minden társadalmi rétegből, a szellemet és a tehetséget részesítik előnyben a nemesi származással szemben. Részt vett olyan étkezéseken, ahol szabadon beszélgettek, és olyan szórakozásokon, amelyek nem voltak kötve protokollhoz.
Majd tizenöt évesen átkelt a Rajnán, és felfedezte Versailles-t. A kontraszt brutális volt. Ahol Bécs a lunéville-i egyszerűséget ápolta, Versailles fullasztó etikettet követelt. Ahol Mária Terézia a közvetlenséget helyezte előtérbe, a francia udvar könyörtelen hierarchikus távolságot követelt. Ahol Ferenc István az érdemet értékelte, Versailles a születést szentelte meg.
Mária Antónia egész uralkodása alatt megpróbált egy kis bécsi egyszerűséget behozni Versailles-ba: a Kis Trianon, a vidéki ünnepek, az „angol” életmód. De ezek a kísérletek, melyeket nem értettek meg, a nemesség számára, amely ragaszkodott protokollbeli kiváltságaihoz, szeszélynek vagy akár botránynak tűntek.
A sors iróniája
Ennek a történetnek a tragikus iróniája, hogy Mária Antónia, akit a lotharingiai felvilágosodás szellemében neveltek Bécsben, egy merev, a Nagy Század hagyományaiba merevedett francia rendszer foglya lett. Osztrák neveltetése, amelyet a lotharingiai egyszerűség és közvetlenség öröksége jellemzett, alkalmatlanná tette őt a versailles-i merevséghez. Ez a kulturális eltérés hozzájárult népszerűtlenségéhez és végső soron tragikus sorsához.
A lotharingiai udvar Bécsre gyakorolt hatásával fél évszázaddal megelőzte az egyszerűség és egyenlőség iránti vágyakat, amelyek 1789-ben robbantak ki. Mária Antónia, ennek a fejlődésnek a gyermeke, megfizette az árát annak, hogy nem tudott alkalmazkodni egy olyan francia világhoz, amely még nem volt hajlandó változni.
Ez a cikk mélyreható történelmi kutatásokon alapul. Ha többet szeretne megtudni Mária Antóniáról és a 18. századi európai udvarokról, fedezze fel történelmi szakkiadványainkat.